FEKTESSEN ARANYBA!
2010. október 09.
 

Az arany a legbiztonságosabb befektetési forma, hiszen az értéke folyamatosan emelkedik. A befektetési arany értéke csak az elmúlt évben 44%-kal nőtt. És az előrejelzések szerint még a növekedés eltart egy darabig. 

Ha Önt érdekli ez az új befektetési forma nem árt tisztába lenni néhány az arannyal kapcsolatos fontos infomációval. Cégünk az ékszerformalmazáson kívül befektetési arany folgalmazásával is foglalkozik, reméljük, hogy tuduk ebben is segíteni Önnek.

HOGYAN LEHET PÉNZÜNKET, ARANYBA FEKTETNI?

Mint minden befektetés, úgy az aranyba vagy egyéb nemesfémbe való befektetés is hozhat nyereséget és veszteséget egyaránt.

Az arany hosszútávon mindenképpen jó befektetésnek tűnik, erre számos tényező utal. Irracionális spekulációs kilengésektől eltekintve elmondható, hogy az arany árfolyama több száz évre visszatekintve stabilan emelkedett napjainkig. Ennek a legegyszerűbb magyarázata az, hogy a Föld népességének valamint az ipari felhasználásnak a növekedésével egyre csökkenő kibányászható tartalékok állnak rendelkezésre. A legelemibb piacgazdasági tételek egyike pedig az, hogy a kínálat és a kereslet határozzák meg az árakat. Ha nagyobb a kereslet, mint a kínálat, akkor az árak emelkednek. Ugyanez igaz az ezüstre és más nemesfémre is, mint az árutőzsdék egyre fontosabb fémeire.

Egy kisbefektetői stratégia lehet a következő:

  • Hosszú távú tervezés és nem spekuláció nagy összeggel. A rövid távú spekulációval nagyot lehet nyerni, de bukni is!

  • Az arany-portfólió folyamatos bővítése. Nem egyszerre vásárolni nagyobb összegért, hanem rendszeresen (hetente, havonta) kisebb összegeket érdemes befektetni. Ezzel nagy eséllyel kiegyenlíthetők a napi árfolyam ingadozások, és kivédhető, hogy egy magas árfolyamú napon vásároljunk be.

  • Olyan aranytermékek vétele, ahol az eladási ár és vételi ár között minél kisebb a különbség, és az árak naponta kerülnek megállapításra.

  • Csak olyan forgalmazótól szabad vásárolni, aki garantálja a befektetési arany visszavásárlását is.

  • Csak olyan befektetési aranyat érdemes megvenni, melyet „bárhol” a világon felvásárolnak, amely hiteles és elismert gyártótól, kibocsátótól származik.

  • A legjobb minőséget, a 999,9 ezrelék finomságot érdemes venni.

A világ aranykészlete: A világ felszíni aranykészlete a történelem során kitermelt összes aranyat magában foglalja. Súlya mintegy 167 000 tonna, kb. 5,2 milliárd uncia. ( 1 uncia 31,103 gramm ). Ha mindet egybeolvasztanánk, elférne egy 18x18x18 méteres kockában. Értéke közel 4500 milliárd dollár értéket képvisel (2009 február). Ha ezt összehasonlítjuk az éves kitermelési adatokkal, akkor kiszámolhatjuk, hogy a mai modern eszközökkel is 64 évre volna szükség a felszíni aranykészlet megduplázásához. Bár az aranymosás és bányászat többezer év óta zajlik, mégis a világ teljes felszínre hozott készletének 75%-át az utóbbi száz évben bányászták ki. A felszíni készlet fele ékszerben van, a többi a központi bankok és magánbefektetők trezorjaiban valamint ipari aranyban áll.

Aranytartalékok: A hivatalos aranykészletek java része a nagy jegybankok és az IMF tulajdonában van. A tőzsdei ETF-ek és más befektetési termékek mögé felhalmozott arany készlet egyre nagyobb részesedést jelent az aranytartalékból. A teljes tartalék mintegy 28ezer tonna volt 2008-ban. Ez a valaha kibányászott arany mintegy 17%-át jelenti. Az Usa dollár és az Euró után az arany számít a harmadik legnagyobb pénzügyi tartalékképző eszköznek.Arany termelés: az arany éves kitermelését 2500 tonnára (80 millió uncia) becsülik, mely 2008-as árakon kb. 70 milliárd dollár értéket képvisel. A középkorban (Amerika meghódításáig) a Magyar Királyság számított Európa legnagyobb aranykitermelőjének. Mátyás király korában az éves kitermelést 5000 kg-ra becsülték (évi 0,16 millió uncia). A teljes akkori világ kitermelését lehetetlen megbecsülni, de valószínű, hogy 1 millió uncia (31 tonna) alatt volt évente.

Arany kereslet, kínálat, felhasználás: Az arany keresletére az ékszeripar van a legnagyobb hatással. A teljes felhasználás közel 60%-a érkezik innen. Ebből a szempontból India számít a legnagyobb szereplőnek, amelynek oka az indiai esküvői szokásokban keresendő. Mivel az indiai esküvők java része a száraz évszakra esik, ezért az év végi időszakban jellemzően emelkedik az arany iránti kereslet. 2008-ban a világ aranykeresletének emelkedésében igen jelentős hatása volt az aranyba befektető és felhalmozó ETF alapoknak és más befektetési alapoknak is. Az arany kereslete meghaladja a bányászati kapacitást. A különbséget a jegybanki tartalékok eladása ill. az ipari hulladékból kinyert és a használt ékszerek visszaolvasztásából származó arany fedezi. Korábban a legnagyobb aranybányák Dél Afrikában voltak, viszont a közelmúltban változott a sorrend. 2009 eleji adat szerint Kína vezet a bányászati kapacitásban (évi 10 millió uncia), és csak második Dél Afrika (9,5 mió unc.), jelentős termelők még: Ausztrália (9,3 mió unc.), USA (8,5 mió unc.), Peru (6 mió unc.), Oroszország (6 mió unc.), Indonézia (5,2 mió unc.), Kanada (3,6 mió unc.).


Fizikai aranyrudak, érmék: a nagybani piac szereplői használják a „London Good Delivery“ rudat, melybe 400 uncia színaranyat öntenek, súlya 12,441 kg . Tehetősebb magánbefektetők körében népszerű az 1 kg-os öntött rúd, amely mobiltelefon méretű. A 100 grammos és unciás színarany lapkák már a lakosság jelentős része számára elérhető árban vannak. A színarany befektetési érmék (bullion coin) pedig a kisbefektetők számára is ideális befektetési méretet kínálnak. A különböző fizikai aranyformák egymásba konvertálhatóak, de nem mindegy, hogy milyen finomítói jelű rúddal ill. bizonylattal rendelkezik a befektető. A „Good Delivery List“-en lévő finomítók rúdjain kisebb az átváltási diszkont, mint azokon a finomítói rudakon, melyek nincsenek rajta ezen a listán. Másik figyelembe veendő szempont a rúd vagy lapka mérete. Minél kisebb a rúd (lapka), annál szélesebb az átváltási marzs. Az arany befektetési érmék, a bennük lévő színarany áron felül még némi felárat is tartalmazhatnak (5-10%), mely a verési költséggel és a numizmatikai értékkel függ össze. Arany emlékérmék, régi aranypénzek: ez inkább csak a numizmatikában is járatos befektetőknek javasolt befektetés, mert a számított aranyértéken felül igen jelentős felárat is tartalmazhat az érme, amelynek realitását csak nagy tapasztalattal rendelkező szakértő tud helyesen megbecsülni. Ékszer: az aranyékszerek csak másodsorban tekinthetők befektetésnek, hiszen a másodpiacon legtöbbször csak nagy diszkonttal értékesíthetőek. 

Certifikátok: a fizikai aranyról kiállított értékpapírok, melyeket vagy a másodpiacon vagy a tőzsdén forgatnak. 

Nemesfém számlák: néhány bank és finomító cég szolgáltatásként „arany számla“ vezetést is kínál, amely hasonlóan működik, mint bármely deviza számla, viszont e mögött lehívható aranyfedezet van. 

GoldMoney: jogvédett pénzügyi innováció, arannyal fedezett „aranydeviza“ melyre bankkártya is kibocsátható. 

Bányatársaságok részvényei: az „aranybánya“ társaságok részvényeibe fektetés előnye lehet az osztalékfizetés, hátránya viszont hogy a mögötte lévő aranyfedezet és gazdaságosan kitermelhető készlet bizonytalan. A növekvő politikai és környezeti kockázatot is be kell árazni 

Befektetési alapok: széles a kínálat a diverzifikált nemesfém bányatársasági részvényektől a fizikai arannyal fedezett tőzsdére bevezetett ETF-ekig. Utóbbiak jelenleg a legnépszerűbbek. 

Tőzsdei Derivatív arany termékek: határidős aranykontraktusokat és opciókat adhatunk-vehetünk tőzsdén is. Ez a szektor rendkívül gyorsan növekszik az utóbbi években. Előnye, hogy mind spekulációra, mind pozíció fedezésére kis tőkelekötéssel van lehetőség. Ezenkívül vannak fizikai leszállítási lehetőséget kínáló kontraktusok is, melyeken keresztül a fizikai arany gyorsan készpénzzé tehető, vagy megfordítva: kedvező áron szerezhető be fizikai arany. 

World Gold Council: A WGC-t 1987-ben alapították a világ vezető aranytermelő cégei, abból a célból hogy növeljék az arany iránti keresletet. A tagok főképp kanadai, usa-beli, dél afrikai, és ausztráliai bányatársaságok. A WGC gyakran jelentet meg fontos elemzéseket a világ aranypiaci trendjeiről. 

OTC aranypiac: az OTC aranypiac 24 órás kereskedésben zajlik telefonon és zárt elektronikus kereskedési rendszereken keresztül. London forgalma kimagasló, a teljes kereskedésből mintegy 35%, ezenkívül jelentős központ még New York, Zürich, Tokyo, Sydney és Hong Kong. 

London Bullion market a London Bullion Market az arany és az ezüst nagykereskedelmi piaca. Az arany piacának legfőbb árképző helye. Az LMBA (London Bullion Market Association) tagjai között folyik a kereskedés, amelyet a Bank of England felügyel. A tagok többsége a nagy nemzetközi bankok és a nemesfém kereskedők, bányák és finomítók közül kerül ki. 2009 januárjában 11 market-maker, 60 rendes tag és 54 társult tag volt. Az arany OTC piacok közül a londoni a legjelentősebb. Az LBMA tagjai közül öten naponta kétszer fixálják az arany árfolyamát. A Gold Fixing londoni idő szerint naponta délelőtt tízkor (GMT 10:00) és délután kettőkor (GMT 14:00) történik telefonon keresztül. A fixinget három devizában kötik meg (USD, EUR és GBP). Az arany forward kamatát (GOFO) is rögzítik. Az OTC aranypiacok közül az londoni a legnagyobb forgalmú, közelítőleg naponta 20 millió uncia arany forog, mely kb. napi 18 milliárd dollár forgalmat jelent. Ezen a piacon átlagban 4 naponta megfordul a világ éves aranykitermelése. A világ teljes OTC aranyforgalmából London részesedése legalább 35%. 

Arany tőzsdék: bár még mindig az OTC piacokon folyik az aranykereskedés java része, 2008 folyamán a tőzsdei futures és opciós kereskedés volumene mintegy 80%-kal nőtt így a tőzsdék részesedése a teljes arany kereskedésből ma már megközelíti a 20-25%-ot. Az éves forgalom 2008-ra elérte a 6000 milliárd dollárt. Amely mintegy 10 szerese a 6 évvel ezelőttinek. Ebből a New Yorki tőzsde részesedése 70-80%, Tokiónak 10-20%, míg az indiai MCX-nek 4-5% jut. Az Isztambuli, Shanghaji, Dubai árutőzsdéken is lehet aranyra kötni. A tőzsdén kereskedett arany kontraktusoknak csak igen kis része kerül fizikailag is leszállításra. 

Az aranykereskedelem legnagyobb forgalmú tőzsdéi:

-NYMEX (New York Mercantile Exchange) 
-COMEX 
-Zürich 
-TOCOM (Tokyo Commodity Exchange) 
-MCX India 


ETF-ek, certifikátok: A tőzsdén kereskedett alapok (ETF) közűl 2003-ban indultak az első nemesfémekbe (arany, ezüst) fektető alapok. Az értékpapírosított aranykereskedésből legalább 70% az ETF-ekben zajlik. Népszerűek még a tőzsdén kereskedett certifikátok is. Az ETF piacnak igen jelentős visszahatása van a fizikai aranypiacra is. Az ETF-ek mögé felhalmozott aranykészlet már a nagy jegybankok és az IMF aranykészletét közelíti. 

Aranypiac vs. részvénypiac: A világ tőzsdére bevezetett részvényállománya (legalábbis jelenleg 2009 tavaszán) jóval nagyobb értéket képvisel, mint a világ kibányászott aranykészlete, mégis az arany forgalma összemérhető a teljes részvényforgalommal, amelynek az az oka, hogy arányaiban az aranyban jóval nagyobb a forgalom.

Ízelítő kínálatunkból
 
PL11916MS/61 33 900 Ft Rendelhető Részletek
TL.DG.AUR.BE.M 4 990 Ft Készleten Részletek
PL12174JS/04 33 900 Ft Készleten Részletek
TL.DG.AUR.GR.M 4 990 Ft Készleten Részletek
PL12174JS/02M 38 900 Ft Készleten Részletek
T026.420.11.051.00 284 905 Ft Rendelhető Részletek
T038.430.11.037.00 169 005 Ft Rendelhető Részletek
Ch2800 38 900 Ft Készleten Részletek
T013.420.17.011.00 253 555 Ft Rendelhető Részletek
PL12170JSB/61 38 900 Ft Rendelhető Részletek
PL12172JS/01 34 900 Ft Rendelhető Részletek
TL.DG.AUR.LI.M 4 990 Ft Készleten Részletek